Hát mit mondjak, nem egyszerű feladat egy kölyökkutya felnevelése... Az egészben az volt számomra a legnehezebb, hogy mindig és minden körülmények között következetesnek kell lennem. És mindenki másnak is be kellett tartania ezt a szabályt a "falkában".
Ez sokszor nem volt könnyű. Mert "olyan bánatosan néz, amikor eszek..." vagy "ÓÓ csak most az egyszer adok neki egy falatot az ebédemből..." "vagy szegény olyan bánatosan nyűszít amikor egyedül marad, nem hallgathattam tovább, átvittem magamhoz.." ilyenek és ehhez hasonló sztorik elég gyakoriak voltak.
De mi kitartottunk, és elsősorban magunknak kellett megálljt parancsolnunk, ezzel egy időben Kiránál is csökkentek a próbálkozások, teljesen elfogadta a szabályainkat, és igyekzett betartani.
Néhány hét leforgása alatt kialakult egy új ritmus a családban, ami elég olajozottan működött.
A család minden tagja azon fáradozott, hogy Kira magabiztos és jólnevelt felnőtté váljon, és mindezt úgy, hogy a szükségesnél jobban nem korlátozzuk abban hogy felfedezze a világot.
Sok-sok simi a rokonlátogatások során, behívás kajával idegeneknek is, aztán ismét csak simi, és rengeteg pozitív élmény! Amikor lehetőségünk volt rá, mindig lefoglaltuk valamilyen játékkal, feladattal, aminek az lett az eredménye, hogy a kutya stréberré vált... Ennek persze mindenki örül, de néha fárasztó, mikor minden mozdíthatót odavisz, csak azért mert Ő még dolgozni szeretne, ja és mindezt este fél tizenegykor....
